Egy szódakészítő kitalált és valós meséje

Szódásüveget vettem, nem azért hogy használjam, hanem ajándéknak. Amikor megláttam a szódásüveg képét, és rajta VÉMÉND feliratot, nem volt megállás, nekem ezt az üveget meg kell vennem, és feleségemnek kell ajándékozni. Feleségem nem szódásüveg gyűjtő, de szülőfalujából származik ez az üveg, ezért gondoltam tökéletes ajándék lesz.

A szódásüveg felirata: "Birkenbach József Szikvízüzeme Véménd”. Ennek alapján próbáltam utánanézni az Interneten, de semmi érdemleges anyagot nem találtam. Így nem maradt más hátra, megkérdeztem a szódásüveget. Az alábbiakat mesélte:

Birkenbach József-nek hívták, de a faluban csak a Szódás Szepinek hívták. Éjszakánként gyártotta a Véméndi kútból a szódát. Reggelente befogta lovait és elindult, hogy kicserélje a kapuk elé kitett szódásüvegeket az általa töltött jó Véméndi vízzel teli palackokra. Már évek óta töltötte az egyforma sima üvegekbe a szódát. 1942 tavaszán utánaszámolt, és rájött, hogy épp 10 éve, hogy belefogott a szódagyártásba. Gondolta, meg kellene valamivel ünnepelni. Nemrég volt szakmai kiránduláson az üveggyárban, ahol az ő szokásos üvegeit is gyártották. Látta, hogy szebb formájú üvegeket is gyártanak. Volt, amelyikre utólag a gyártó nevét, és vállalkozásának adatait is rámarták. Milyen jó lenne, ha nekem is lenne saját jelzésű, és különleges szép formájú üvegem. – gondolta.

Egész nyáron szervezkedett, mert tudta, hogy szeptember 29-re a véméndi búcsú napjára kell időzíteni az ő szódás üvegének a premierjét. A véméndi búcsúkor a megyéből, sőt az egész országból jönnek a vendégek, hogy együtt ünnepeljék meg Szent Mihály napját. Kigondolta, hogy, ha sok pénze nincs is, de minden véméndi családhoz legalább egy darab saját jelzésű tele szódásüveget eljuttat az ünnepi asztalra, mint a falu szódás Szepijének ajándéka. 1942-ben aztán az üvegek elkészültek. Az ünnepi asztalon mindenütt ott volt a szódásüvege.

„Az ünnepi alkalom után még sokáig több százan voltunk. Álltunk az asztalok közepén feszesen. Többször mondták ránk, hogy szecessziós formánkhoz jobban illet volna egy dőlt betűs felirat. Az is elhangzott, hogy ha már német asztalra kerülünk, miért nem gót betűs a feliratunk. De aztán az évek során megszokták, és kerestek bennünket. Csak egyre kevesebben lettünk. Többen eltörtek közülünk, de voltak olyanok, akik kocsmai verekedésben végezték. Az idő, meg a gyártásunk utáni háborús évek megtizedeltek bennünket.” — mesélte tovább az üveg.

Valami nevezetes eseményről nem tudnál beszámolni? —kérdeztem az üvegtől.

Dehogynem. Úgy emlékszem 1961 őszén történt, az egyik mise után a kocsmában kikértek. A pincér, nem engem akart az asztalhoz vinni a fröccshöz, de Hansi — az egyik asztalnál ülő vendég ragaszkodott hozzá, hogy most ő azt a cifra szódásüveget kéri, mert nem akármit ünnepelnek az asztalnál. Így aztán sikerült hallgatóznom, hogy milyen nevezetes eseményhez hívtak. Francinak lány unokája született, ezt ünnepelték meg az asztalnál. Hansi nagyon boldog volt, és azt mondta: Ezt a szép szódásüveget el kellene tenni emlékbe, hogy ha mi már nem leszünk, az unokám is emlékezzen erre az ünnepnapra. — mesélte volna tovább az üveg.

A szerző megjegyzése: Így történt, hogy ez az üveg visszakerült annak a tulajdonába, akinek anno az egészségére kiürítették. Amennyiben nem így történt, az csak a véletlen műve. Amit erről a szódásüveg korpuszáról tudni lehet, hogy a fél literes üveg részét — hőlégballon jelzés van a fenekén —, Csehországban készítették. A nyomófejet Budapesten készítették 1942-ben. Az egykori szódavíz maradéka, pedig jó Véméndi víz.

Ezt a mesét írtam feleségem születésnapjára, és publikáltam is a blogomon, aztán jelentkezett a véméndi szódás unokája. Először nem hittem a szememnek, de véletlenek nincsenek, így rögtön felvettem a kapcsolatot az unokával, hogy megtudjam a nagyapa és a szódagyár hiteles történetét. Az unokával több levélváltásom történt, és kaptam családi fotókat is illusztrációként. Így aztán a szódagyár valódi meséje is ismertté vált.

1976 -ban születtem, nagyapám 1978-ban halt meg, apám 1986-ban. Mivel gyerekkoromban meghaltak, sajnos nem sokat tudok a múltunkról. Nagyapám bátaszéki, és a ház ahol lakott most is családunk tulajdonában van. A házunk 1907-ben és háttérben kb. 1960 – 1970 –es években. Bátaszéken is volt szódagyárunk. Államosításkor elvették a földjeinket és a szódagyárakat is (ha jól tudom 1946-ban). Nagyapám ekkor mérgében — és azért is, hogy ne tudják mások felhasználni —- összetörte az üvegek jelentős részét. Gyerekkoromban volt néhányszáz kiló letört szódásüvegfej otthon, és néhány alkatrész a szódagyártó gépekből. Ezek ma már nincsenek meg sajnos.

A szódagyárat a nagyapám mostoha apja Ritter Bálint alapította. Ő 1942-ben meghalt. Úgy tudom nagyapám 1942-ben katona volt. Azért nem vitték a Don kanyarhoz, mert apám 1942 januárjában született és ezért hazaengedték. Tudomásom szerint a szódagyárat Véménden ebben az időszakban Trábert család üzemeltette nagyapám neve alatt. Az egyik képen nagyapám és szerintem egy sörpalackozó gép látható. Ez a házunk udvarán készült.  Az utolsó előtti képen egy szódatöltő gép látható.

Aztán évekkel később a Bátaszéki szódás háza előtt már a Bátaszéki Német Nemzetiségi Tanösvény egyik állomása is mesél Birkenbach József szódás vállalkozásáról.

http://lehrpfad.hu/bataszek-borban-a-gyoengy/?lang=hu